Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete

Információ

- Kérdése van a weboldalunkkal kapcsolatban?

- Szeretne tagként csatlakozni hozzánk?

Hívja Tóth Jánosné, Irmát.

Telefon: 25/400-272



Címlap
Koszorúzás az emléktáblánál PDF Nyomtatás E-mail

Dunaújváros Alapítóinak emléktáblájaMint minden évben, most is, 2012. május 16-án délelőtt 10 órakor az Építők útja – Görbe utca sarkában gyűltek össze a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete tagjai, hogy megkoszorúzzák az egyesület által 2001-ben állított Dunaújváros várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulója alkalmából helyezett emléktáblát.

 


Az ünnepélyes alkalomból Szabadi Imre elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gombos István, dunaújvárosi alpolgármestere emlékezett meg a várost alapító építő munkásokról. Elmondta, köszönet illeti azokat, akik részt vettek a város építésében.

Ezután Kóbor Etelka a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete titkára mondott beszédet. Elmondta, hogy az egyesület 2001-ben Dunaújváros várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulója alkalmából helyezték el ezt az emléktáblát. Most a tizenkettedik alkalommal gyűltek össze, hatvankét évvel az után, hogy a város építése elkezdődött. Elhozták azt a koszorút, amely relikvia mindarra, amit az egyesület tagjainak emlékezete megőrzött az utókor számára.

Miért van itt ez az emléktábla, mit idéz fel mindazokban, akik pár pillanatra megállnak előtte és felelevenítik a múltat? Talán emlék arról a kukoricaföldről, ahova több mint hatvan éve a Pentelei emberek vetettek és arattak. Emlék az első téglára, amelyet elhelyeztek, hogy a majdani Vasgyár alapjait meghatározzák, vagy emlék az első barakkokra, ahova azok az emberek költőztek, akik ezt a várost építették.
Ilyenkor sok –sok gondolat kavaroghat az emberekben, amikor egy-egy pillanatra megállnak az emléktábla előtt! Mindjárt az első, hogyan kerültek ide a város építői, mi volt az a motiváció, ami őket meggyőzte arról, hogy nekik Sztálinvárost kell építeni?!  Milyen volt az első nap, amikor azzal a kis bőrönddel, gyékény szatyorral, vagy a füles kosárral megérkeztek a vasútállomásra, - a mai Béke térre. Mi késztetett valakit arra, hogy elinduljon felépíteni az első szocialista várost? Talán a kalandvágy, vagy az indította el az eseményeket, amikor a főmérnök magához hívatta a fiatal szakmunkást ezzel a szavakkal „Jöjjön le szakikám, magával akarok beszélni, úgy látom a munkájából, maga többre is képes”! - Majd irány Sztálinváros?!

És a fiatalok, a katonák, a szakmunkások, de a kalandorok is útnak indultak, hogy a minisztertanács 1949. december 28-i határozata alapján, - amely Dunapentelét jelölte ki egy új vaskohászati kombinát felépítésére – felépítsék a várost.

Ezután az események sorban követték egymást, a gyors iparosítás érdekében elkezdődött a Vasmű építése, elkezdődött a város létrehozása. Elkészült a Május 1 utcában az első kockaház, a József Attila utcában a „csont” épület és így tovább….
Közben a várost építő emberek elkezdtek berendezkedni az új városban, örültek az új lakásnak, még ha az csak „CS” csökkentett értékű volt. Bár a közbiztonság sem a legmegfelelőbb volt, az emberek mégis építettek, alkottak és boldogok voltak.

Nem lehet elfelejteni Arany Ferenc bácsinak azt a mondatát sem, - aki egyébként a Városalapító Egyesület alapító tagja volt, - mit mondott, amikor a Meleghengermű átadásáról beszélt. „Tizenhat órákat dolgoztunk az építkezésen és senki sem kímélte magát, mégis azt hittük, hogy a feladat nem valósítható meg. De amikor először az előnyújtóra érkező vastag anyagot úgy nyújtották vékony lemezekké, mint a háziasszony a rétestésztát, hát az elmondhatatlanul gyönyörű élmény volt!”

Voltak persze más élmények is, mint például annak a tizenhat éves kislánynak, aki bérelszámolónak érkezett a 26-os építőipari vállalathoz, és a munkavégzéséhez az egyetlen eszköze a ceruza volt. Vagy az a fiatal szakmunkáslány, Erzsike, aki a harminchatos lábára negyvenegyes gumicsizmát kapott, mert a szandálja úgy beleragadt a sárba, hogy az egyiket meg sem találta, és ami talán még ma is ott van egy aszfaltút alatt. De a városépítők akarata töretlen volt, nem tudta meggátolni semmi! És talán a tenni akarás, talán a fiatalság miatt, boldogok és fáradhatatlanok voltak.
Boldogok voltak akkor is, amikor már a Sztálinvárosban született gyerekek elindultak az első osztályba a húsz tantermes iskolába, amit ma Vasvári Pál általános iskolaként ismerünk.

Fáradhatatlanok voltak akkor is, amikor a Kultúrotthont, - ma Bartók Béla színház, - a Filmszínházat - ma közismert nevén Dózsa mozi, - vagy a kör alakú OTI-t – ma I. Rendelőintézet - megépítették. Voltak szép emlékek arról is, amikor sört ittak a várost építő emberek az Ady Endre utcai Kossuth étteremben, vagy az Arany Csillag bárjának a teraszán.

Elmondhatjuk, város nőtt ki a kukoricaföldből, és ezt köszönhetjük azoknak az embereknek, akik elejétől fogva itt voltak Sztálinváros, - ma Dunaújváros - építésének a kezdetén, és azoknak, akik itt éltek és tevékenykedtek, hogy ez a település az legyen, amit ma itt látunk.

Ezért a városért, ezekért az emberekért készítette ezt az emléktáblát a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete, hogy minden évben emlékezzünk a kezdetekre, és hogy az utánunk jövők se felejtsék el azt a küzdelmet, amit a város építői Dunaújvárosért megtettek!

Ezután Szabadi Imre a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete elnöke és Gombos István, Dunaújváros alpolgármestere koszorút helyezett el az emléktáblánál.

 
Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete, Powered by Joomla!