Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete

Információ

- Kérdése van a weboldalunkkal kapcsolatban?

- Szeretne tagként csatlakozni hozzánk?

Hívja Tóth Jánosné, Irmát.

Telefon: 25/400-272



Címlap
Jobb félni, mint megijedni PDF Nyomtatás E-mail

Biztonságunkkal kapcsolatos előadást hallgattak meg a városalapítókMost is egy kiváló előadást hallottunk a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Bűnmegelőzési osztály előadójától, Horváth Diána nyomozótól, a bűnmegelőzési osztály előadójától.
Témája az időskorúak áldozattá válásának megelőzése, a bűnmegelőzés, és hasznos tanácsok, mit tegyünk, hogy megelőzzük a bűneseteket. A kereskedelmi és Vendéglátói Szakközépiskolában, 2013. február 12-én megtartott előadáson, a rossz idő ellenére is sokan vettek részt. Még pótszékeket is kellett hozni, akkora volt az érdeklődés az előadás iránt.


Bár a médiában mindig azt halljuk, mennyire „rossz” a helyzet a bűnözéssel kapcsolatban, azért mégsem eszik olyan forrón a kását. Valóban egyre többen szeretnék kihasználni az idős embereket, de odafigyeléssel és elővigyázatossággal meg lehet előzni ezeket az eseteket.
A bűnmegelőzés és a vagyonvédelem egy összetett feladat. Ha odafigyelünk, elkerülhetjük azt, hogy betörjenek, vagy megkárosítsanak bennünket. Jó lenne, ha néhány tanácsra odafigyelnének az időskorúak. Például, ne hagyjuk nyitva az ajtót még akkor sem, ha otthon vagyunk. Ügyeljünk a környezetünkre, mert már történt olyan eset, amikor a szomszéd udvaron hagyott létrájával másztak be, az emeleti nyitott ablakon. Figyelni kell olyan apróságokra is, hogy a postaládában ne legyen több napra összegyűlt reklámújság, mert ez azt mutatja, nem vagyunk otthon. Ha pedig elmegyünk valahová hosszabb időre, nem árt, ha valaki rokon, ismerős rendszeresen ellátogat hozzánk.
Sokan az értékeiket könnyen megtalálható helyen tárolják, nem kell a tolvajnak keresni, hol a pénz és az ékszer. Ne könnyítsük meg a dolgukat, ha nem találják meg az értékeinket, nem is viszik el!
Sokan engednek be idegeneket, házalókat a lakásukba. Ne tegyük, mert csak egy pillanat figyelemelterelés, máris ki vagyunk rabolva. Sajnos már nem szabad bízni olyan emberekben sem, akik valamit szeretnének eladni nekünk, mert a silány, ám drága áruval, hamar porul járhatunk.
Gondot kell fordítani a megelőzésre is. Ha tehetjük, bízzunk meg egy biztonságtechnikai céget lakásunk védelmével. Készítsünk listát, fényképet értéktárgyainkról, hogy lopás esetén azok beazonosíthatóak legyenek.
Másik dolog, amire ügyelni kell, az a „hivatalos szervtől érkezőnek” magukat kiadó emberekre való odafigyelés. Ezek, miután bejutottak a lakásunkba, már csak azt nézik, mit vihetnének el tőlünk. Ezért fontos az igazolvány elkérése, a név és beosztás megjegyzése, azután attól a hivataltól információ kérése, ahonnan érkeznek.
Gyakori eset, amikor idős embereknek „önként felajánlott segítség” révén jutnak be a lakásába, vagy azt állítják, nyertünk valamit, azt szeretnék átadni. Ne higgyünk ezeknek az állítólagos önzetlen segítőknek, - például kislány segít a csomagok cipelésében, fiatal hölgy idős úr iránt érdeklődik stb.
Horváth Diána rendőr zászlós azt is elmondta, mit kell tenni, ha az utcán követnek, vagy megtámadnak bennünket. Bátran szembefordulni a támadóval és kiabálni kell segítségért. Nem árt, ha az idős embernél személyi riasztó berendezés van, amit aktívázhat. Persze arra is figyelni kell, hogy ne hivalkodóan felékszerezve sétáljunk a néptelen utakon.
Figyeljük a környezetünket, ha gyanús alakokat, vagy autót látunk, azt jegyezzük meg, vagy figyelmeztessük erre az illetékeseket.
Mit kell tenni, ha bűneset történt és mi erre tanúk vagyunk? Jó, ha megjegyezzük a következőket. Milyen nemű volt az elkövető. Kora, magassága, testalkata, bőr színe, vagy az arc részletei esetleg a különös ismertetőjelek, mind segítséget jelent a bűnöző elfogásánál.
Ha gyanús gépkocsit látunk, akkor meg a színe, gyártmánya, típusa, esetleges sérülések, matrica stb., vagy a bent ülő személyek leírása is, adhat segítséget a rendőrség számára.
Ha tanúi vagyunk egy bűnelkövetésnek, akkor azonnal kérjünk segítséget a rendőrségtől, polgárőrségtől, de akár a nálunk erősebb szomszédtól is. Állampolgári jogunk, hogy a hatóság képviselőjének az érkezéséig a helyszínen tartsuk az elkövetőt. Arra is jogunk van, hogy a támadásnak megfelelő nagyságú védelemmel éljünk - a jogos önvédelem adta jogunkkal.
Még arra figyelmeztetett a Bűnmegelőzési Osztály előadója, hogy ügyeljünk arra is, kitől mit vásárolunk. Ha „gyanúsan” olcsó az árú, vagy nem tisztázott az eredete, ne vegyük meg, mert könnyen orgazdává válhatunk. A tárgy pedig mindig a jogos tulajdonosé, és ha megtalálják nálunk, nem csak elveszik, de ha bizonyítható az orgazdaság, meg is büntetnek bennünket.
Még egy lényeges dologra hívták fel a hallgatóság figyelmét, hogy vannak könnyen beszerezhető eszközök, amik segítenek bennünket abban, hogy ne váljunk áldozattá. Ilyen az ajtókitámasztó ék, ami riaszt az ajtónyíláskor, vagy az ablakra tehető riasztó zár és a személyi riasztó, ami pánikgombbal van ellátva.
A hasznos tudnivalókat tartalmazó előadás után a Dunaújváros Alapítóinak tagjai még megbeszélték egymás között a hallottakat, és megállapodtak, hogy ezeket az ajánlott hasznos eszközöket beszerzik saját használatra. Köszönjük az előadást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, Bűnmegelőzési Osztály előadójának, reméljük a hallottak és tanultak alapján sikerül majd a tagjainknak elkerülni, hogy ne váljanak bűnözők áldozataivá.

 

 
Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete, Powered by Joomla!